2000-es történet!

A késő nyári napsütés ragyogta be a belváros nyüzsgő utcáit. Emberek jöttek mentek, mindenki rohant valahová. A járókelők többsége csak előre nézett, kereste az úti céljához vezető legrövidebb utat. A koszos utcára csak néhányuknak vetődött tekintete, de még ők sem vehették észre a Sugár nagyáruház falánál kartonpapíron üldögélő M. Henrik, volt kisvállalkozót, aki jelenleg koldulásból élt.  Még kevésbé esett a pillantásuk arra a jobb életre érdemes, gyűrött 2000 forintosra, amelyet most rúgott a koldus lába elé K. Piroska titkárnő. A törökülésben elhelyezkedő M. úr aznapi legnagyobb fogását felmarkolta, és az előtte heverő koszos kalapba rakta, hátha bevonz még egy-két nagyobb címletet. Az 2000-es, aki az utcán sínylődve abban reménykedett, hogy sorsa ennél már csak jobbra fordulhat, még bánatosabb lett a koszos kalap belsejében holmi aprópénzek között. Az aprópénzek próbáltak beszélgetni vele, de ő szóra se méltatta őket. Inkább gondolataiba merült. Nem tudják, ezek ki, vagyok én. Engem egy gyárigazgató veszített el. Jómódban éltem, csak nagy címletek vettek körül. A nehéz, utcán töltött délelőtt és a nagy önsajnálatba úgy belefáradt, hogy elaludt. Szendergését megzavarta valamilyen megmagyarázhatatlan teher, ami egyre jobban nyomta a kalap aljában. Kinyitotta szemeit, és próbált megmozdulni a rengeteg aprópénz alatt, amit rádobáltak az adakozó járókelők.

Délután öt órakor a hajléktalan úr feltápászkodott, napi keresetét foltos nadrágja zsebébe tömte, és elindult a város szélén található szálló irányába. Két utcával célja előtt találkozott K. Zsigmond volt könyvtárossal, aki szintén az utcán kereste kenyerét, mióta elhagyta második felesége. Aki mindent vitt, mint a forgószél szokta volt mondani. Sorsuk és érdeklődési körük hasonló volt, így hát be is mentek a Poharazó névre hallgató kocsmahivatalba, lemosni e nehéz nap porát. A műanyag flakonból kétszer három deci bort kértek, körülbelül négyszer. Megbeszélték a napi tapasztalataikat, és egyetértettek abban, hogy sok jó ember van a világban, de még mindig sok az érzéketlen bunkó is. Erre ittak is egy pálinkának nevezett, de gyümölcsöt nem látott szeszesitalt. Fizetéskor M. úr ragaszkodott ahhoz, hogy a számlát ő rendezze, hiszen ahogy el is mesélte, hatalmas szerencse érte a kétezressel, amit felé sodort a mindenható. Katika ütni kezdte a pénztárgépet, és csak annyit mondott, 1900 lesz. M. úr kotorászott egy kicsit a zsebében, és kihúzta egyetlen papírpénzét. Lassan nyújtottá át, hogy mindenki lássa, jó napja volt. Tartsa meg a visszajárót, Katika, mondta vidáman, és cimborájával kimentek a szeptemberi estébe. A kétezres bekerült a kasszába, nem örült ennek sem annyira, de előző helyénél egy fokkal jobb volt.

H. Alfréd nyugalmazott tanár a pult végén fogyasztotta napi fröccs adagjának utolsó kortyát, miközben kopott pénztárcájába tette hősünket, akit visszajáróként kapott. H. Tanár úr a szemközti panelház 2. emeletén lakott feleségével, Ilonkával. Életüket boldog egyszerűségben élték. Alfréd bácsi egyetlen káros szenvedélye a vacsora utáni egy két fröccs volt, de Ilonkája ezt elnézte neki. A pénztárca az előszobaszekrényre került egy kulcscsomó és egy régi kalap közé. A kétezres tudta, ma már nem történhet semmi, így szépen elaludt néhány papírpénz társaságában. Álmában régi gazdájánál járt egy tele pénztárcában, sok új és nagy címlet társaságában. Reggel sütemény illata járta be a kis lakást. Születésnapra készültek. Unokájuk 12 éves lett. Ilonka becsomagolta a süteményt, Alfréd pénztárcáját zsebébe dugta, és elindultak. A 16-os busz a kertvárosba tartott. Klárika már nagyon várta a nagyszüleit, hiszen tudta, kedvenc süteményét, csokis muffint hoznak. A családi ebéd jól telt, gyorsan eljött a délután, a nagyszülők hazaindultak. Nagypapa búcsúzóul megölelte unokáját, elővette pénztárcáját, és a kétezrest a zsebébe dugta.- Vegyél magadnak valamit! – mondta, miközben puszit nyomott az arcára.

A kétezresnek nem nagyon volt ideje megszoknia újdonsült gazdáját, hiszen Klárika már másnap elköltötte az iskolai büfében. Ahonnan fél órán belül S. Konrád kémiatanárhoz került. S. Konrád egyedül élt, a könyvek voltak egyetlen társai. Munka után be is tért a közeli könyvesboltba, és megvette a Laboratóriumi gyakorlatok általános kémiából című könyvet. A kétezres csak kapkodta a fejét, ez még csak a harmadik nap, de azt sem tudja, hol van, olyan gyorsan vándorol kézről kézre. Valahol legbelül azért érezte, hogy jó irányba halad. Mégis csak egy könyvesboltban van, ide csak jól szituált emberek járnak. Talán rámosolyog a szerencse, és ismét egy gazdag helyre kerül, oda, ahová szerinte tartozott. Érzései nem csapták be. Másnap délelőtt ugyanis belépett a boltba Z. Zoltán gyárigazgató. Feleségének keresett megfelelő ajándékot névnapjára. meg is találta a megfelelő könyvet, melynek sokatmondó a címe. A tökéletes házasság titka. Azt remélte, ha elolvassák, talán megmentik válságban lévő házasságukat. Fizetett és a visszajáró kétezrest szépen, precízen a pénztárcájába helyezte. A pénz rögtön megérezte a valódi bőrből készült tárca, ismerős illatát. Vonásai kisimultak, jókedve visszatért, és régi ismerősként köszöntötte pénztársait. Hosszan ecsetelte, hogy ideiglenes távolléte csak a véletlen műve, és most már végleg itt marad. Esetleg más hasonló életszínvonalú gazdához kerül. Z. Úr hazafelé tartott, felesége járt a fejében és egyre romló házassága. Az a gondolata támadt, talán ha valami jót tenne, vele is jó történne. Ebben a pillanatban látta meg M. Henrik, volt kisvállalkozót, aki jelenleg koldulásból élt. Odalépett hozzá, elővette pénztárcáját, és a nála lévő összes pénzt a koszos kalapjába tette.