A gyilkosság!
Hajnal volt amikor felriadt, kicsit fázott így magára húzta vastag dunyháját, de visszaaludni már nem tudott. Meg fogom ölni, csak erre tudott gondolni már napok óta. Felkelt felöltözött, kiment a konyhába és begyújtott. Ült a kisszéken és a nyitott kályhaajtón át a tüzet nézte. Mindenkinek jobb lesz, ha meghal. Legalább is neki és a családjának biztos gondolta és bezárta a kiáradó meleget a kályhába. Felvette vastag csizmáját és kabátját mielőtt kilépett az udvarra.
Az udvar végében egy kis kutyaház állt. Látni nem látta a fekete pulit a sötétben, de hallotta lihegését, ahogy felé futott a frissen eset hóban. A gazda megsimogatta, majd megetette, utána a többi jószágot is ellátta. Fogta hólapátját és a ház melletti keskeny járdához lépett. Szombaton megteszem határozta el miközben megtisztította az utat egészen a kapuig. Mire végzett felesége már a konyhában készítette a reggelit. A három gyerek is előkerült jó hangulatban ettek a kellemes melegben. Az asszony összepakolt, de közben ura gondterhelt arcát fürkészte. Valami baj van? Kérdezte. Nincs csak eldöntöttem, hogy szombaton lesz. Hát mégis megteszed? Kérdezte nyugodt hangon. Én melletted állok, ha kell, még segítek is ajánlotta fel. Rendben mondta kissé meglepődve. Ismét felvette kabátját és kiment. Az felesége tudta, hogy a kocsmába megy. Mindig oda megy, ha valami gondja van, és néha akkor is mikor nincs semmi gondja.
Az ivóban már ott voltak a cimborái csendesen iszogattak. – A Pistának egy fröccsöt – szólt az egyikük, de addigra már ki is volt töltve. A csapos tudta mit iszik, már régóta törzsvendég volt ezen a kiváló helyen. Megittak néhány kört és kezdtek jó hangulatba kerülni. A nagy fesztelenségben Pistánk azt találta mondani, hogy szombaton meg fog ölni valakit. Barátai először kinevették, de amikor félrészegen mindent részletesen elmesélt elkezdtek hinni neki. Sőt megígértették vele, hogy szombaton őket is meghívja magához. Ugyanis szörnyű tettét a saját házában akarta elkövetni. Másnap reggel már bánta, hogy másokat is beavatott, de nem volt mit tenni. Feleségével is megosztotta a tegnapi butaságát, aki furcsa mosollyal az arcán csak annyit mondott. – Én is elpletykáltam a szomszédba Juliskának, meg két házzal arrébb Katának. Örültek is a hírnek, hiszen ebben a csendes faluban sosem történik semmi. Azzal is egyetértettek, hogy ez jó lesz a családnak, de még talán a szomszédoknak is. A férj értetlenül hallgatta, hogy ez a dolog senkit nem zavar csak őt egyedül, aki a gyilkosságot elköveti. Eljött a szombat reggel Pista reggelizett egy keveset, de nem volt étvágya, a pálinkából viszont kétszer töltött. Összeszedte magát és a konyhaszekrény fiókjából elővett egy vékony pengéjű kést. Kiment az udvarra arcába havat fújt a hideg szél, de ő nem fázott. Látta a szomszédokat, akik várakozón néztek rá. Elhaladt mellettük, csak barátait nézte, akik kicsit távolabb már lefogták áldozatát. Odalépet hozzájuk és féltérdre ereszkedett, hogy egy határozott mozdulattal tövig nyomhassa hegyes kését, Manciba a 210 kilós sertésbe.