Egy jó nap!

-Már megint jönnek – dünnyögte Klaudia. Miss. tökéletes anya és mister tökéletes konyhafőnök a tökéletes pár, ebben a hónapban már másodszor. Elege volt, de nem szólt nem akart megint veszekedni. András, a férje legjobb barátja, muszáj tűrnie. A héten minden nap összevesztek valamin és már szombat van, kellene egy jó nap. Azért kicsit nagyobbra vágta a hagymát több sót rakott az ételbe, lázadásból, abba az ételbe, aminek a nevét se tudta, de főzte, mert kell valami különleges. Meg kell felelni, el kell játszani, hogy minden rendben. Még össze is kell pakolni, kicsit rendet rakni, teríteni, ez meg csak fekszik és tévét néz, de nem szólhat. Tegnap is ez volt a gond a tv, tegnap előtt a kert, előtte meg a gyerek az előtre meg már nem is emlékszik pedig biztos volt valami. Fél négy, mindjárt itt vannak. Beszaladt a fürdőszobába, valahogy ki kéne nézni, a fésűért nyúlt és beugrott, azelőtt meg a fodrász miatt, mert túl drága. Beszárította valahogy, jó lesz az úgy, nagy levegőt vett és csak annyit mondott már feles pohárral a kezében. – Gyertek! – és felhajtotta az apósától kapott házipálinkát.

  Négy óra csengetnek, Zsolti feltápászkodik pólóba, melegítő alsóba, nem variálta túl, neki nem kell. Kinyitották az ajtót és ott álltak ők széles mosollyal vidáman. Éva gyönyör piros kosztümben frissen festett szőke hajjal, mint aki most lépett ki egy divatlapból. András farmerben és egy laza pólóban ő sem variálta túl, neki se kell. Csak a nőknek kell, ezt nem érti meg Zsolti a nőknek muszáj jól kinézni, akár mibe kerül. Ittak valamit, aztán még valamit, és ő még egyedül is megivott egyet, kettőt a spájzba. A vacsora meglepően jól sikerült tökéletesék sztorizgattak, hogy itt voltak ezt meg azt vettek, hogy ők milyen boldogok, sőt talán még boldogabbnak tűntek, mint eddig bármikor ha egyáltalán ez lehetséges. Nem hiszem el, ez lehetetten, hogy csinálják? – gondolta miközben borospoharát tologatta idegesen. Érezte valami nem stimmel, valamit titkolnak meg kell tudnom, hogy mi az vagy megörülök. Úgy fél óra múlva a fiúk fogtak két sört és kimentek a teraszra. Közelebb ült a kanapén összeszedte minden bátorságát és elkezdte.

– Hogy tudjátok megőrizni a látszatot? – tért egyből a lényegre.

– Milyen látszatot? – kérdezett vissza nyugodt hangon.

– A boldogság látszatát – mondta kissé ingerülten.

– Mi boldogok vagyunk, nem kell eljátszanunk – válaszolta látszólagos nyugalommal.

– Sosem veszekedtek vagy vitatkoztok semmin? – hitetlenkedett.

– Nem soha, hát talán néha – felelte most már kevesebb magabiztossággal a hangjában.

 Nem tudta miért talán attól az öt- hat pálinkától felbátorodva mondta, szinte ordította.

– Hazudsz! – és közben kicsordult az első könnycseppje, amit eddig sikerült visszatartania.

Éva néhány pillanatra kezébe temette arcát és mikor felnézett mintha teljesen megváltozott volna. Az eddig vidám gondtalan nőről mintha lehullott volna az álarc és szemébe aggodalom költözött.

-Nem bírom tovább. Csak András miatt csinálom. Nem akar a barátai előtt rossz színbe feltűnni – sóhajtott egyet és kimondta, ami már régóta teherként nehezedet rá. El fogunk válni. Ma vagyunk nálatok utoljára. Ne haragudj. – sírta el magát. Klaudia csak nézett rá nem szólt egy szót sem, megtörölgette szemeit és öntött magának egy pohár bort. Felállt elindult a terasz felé az ajtóból még visszanézett a síró nőre, de nem érzett semmit. Kilépett a teraszra szó nélkül odalépet a férjéhez átölelte és megcsókolta. Halvány mosollyal az arcán csak egy dologra tudott gondolni. Végre egy jó nap