A zsebtolvaj!
Mike reggel fél nyolckor a tizennégyes buszon utazott. A busz tele volt emberekkel valaki dolgozni ment mások iskolába megint mások orvoshoz vagy hivatalos ügyet intézni valamelyik hivatalba. Mike egyik csoporthoz sem tartozott, hiszen ő már megérkezett neki a busz volt az egyik munkahelye. Sok helyen dolgozott, általában olyan helyeken, ahol nagy volt a tömeg, de a busz volt a kedvence. A zsebtolvajnak itt könnyű a dolga, sok ember van viszonylag kis helyen és a következő megállónál már le is lehet lépni. Ez miden valamire való zsebes álma. Most is épp leszállni készült K. Jánosné köztisztviselő pénztárcájával a zsebében.
A buszmegállóból gyalog ment tovább a tulipán presszóba. Törzshelyén ismerős arcok fogadták. Mike gavallér módjára rögtön meg is hívta őket egy italra. Így K. Jánosné tudtán kívül vásárolt három kávét, kettő nagyfröccsöt és egy fél deci rumot. Mike nem maradt sokáig, hiszen még csak most kezdődik a nap. Elindult másik kedvenc vadász területére, a központi pályaudvarra. Útközben a biztonság kedvéért még kizsebelt egy szabadnapos postást és Andi nénit a Nagykőrösi utcai óvoda teknős csoportjának óvónőjét. Nagyon jó volt abban, amit csinált. Fiatal kora ellenére tökélyre fejlesztette pénztárca szerző tudományát. Harminckét éves korára már elismert név volt a szakmában. Nem csak zsebtolvajlásban volt profi a betörésben is az élen járt. Egyszer például olyan észrevétlenül tört be Tóth Menyhért egyéni vállalkozó és Tóth Menyhértné női fodrász kertvárosi házába, hogy azok a betörést követő hónapban elváltak. Mivel a feleség szentül meg volt győződve, hogy ura titokban elitta az összes kosztpénzt, amit egy kosztpénz feliratú fémdobozban tartottak a konyhában. A férj hiába tagadott a feleség hajthatatlan volt. Mondjuk az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy már nem is szerette férjét, akit egy éve csalt egy férfi fodrásszal, de ez egy másik történet.
Mike kisétált a peronra és cigarettára gyújtott az éppen beérkező vonat leszálló utasait figyelte. Egy ötven év körüli férfi szállt le a másodosztályról. Tiszta, de kopott kabátban hóna alatt autóstáskával pedig nem is volt autója elindult a kijárat felé. Éppen felnézett az állomás órájára, amikor összeütközőt egy fiatalemberrel. – Elnézést – mondta az idegen. – Semmi baj – válaszolta a férfi. Egy pillanatra összenéztek és mentek is tovább. A férfi kiment az állomásról át ment az úton és felszállt a huszonhatos buszra. Zsebéből aprópénzt vett elő, hogy jegyet vegyen. Nem volt nála sok pénz, de azt a keveset a zsebében tartotta. Pénztárcája ugyan volt, de csak az iratait tartotta benne. Mike ezt nem tudta mikor összeütközött vele, csak megszerezte és már el is tűnt egy távolabbi kijáraton.
Hazafelé még összeütközött egy cipő bolti eladóval és ezzel befejezettnek tekintette mai munkanapját. Egy vendéglőben megvacsorázott és csak utána tért haza kis lakásába, amit a külvárosban bérelt. Leült a konyhaasztalhoz kinyitotta az ablakot és rágyújtott. Mozdulatai rutinszerűek voltak, hiszen szinte szertartásosan minden este ezt csinálta. Kipakolta az asztalra aznapi fogását és egyesével nyitotta ki a tárcákat. Mint egy gyerek karácsonyeste úgy várta vajon mi lesz az ajándék, vagyis mennyi lesz a pénz. Az iratokat csak futólag nézte át. Nem nagyon érdekelték mások, elolvasta a neveket másnap pedig különböző kukákba kidobta őket. Az utolsó pénztárca a férfié az állomásról. Pénz nem volt benne, nem örült neki, de szokott ilyen lenni néha, annyira nem hatotta meg a dolog. Kivette a személyi igazolványt és elolvasta a nevet. Hirtelen összerándult a gyomra. Saját nevét olvasta csak a születési év volt hússzal kevesebb, mint az övé. Mihályfi Kelemen. Sose szerette ezt a nevet. Még az intézetben találta ki magának a Mike becenevet. Szüleit nem ismerte, fél éves korában adták nevelő intézetbe. Semmit nem tudott magáról csak a nevét. Egy ideg fontolgatta, hogy majd megkeresi őket, ha felnő, de a hosszú és kemény évek után már nem érdekelte. Megtanulta, hogy csak magára számíthat és úgy gondolta, ha ők nem keresik, akkor ő sem fog utánuk kutatni. Másnap kidobálta az iratokat és a pénztárcákat csak egyet tartott meg. Napokig nézegette az igazolványképet. Nem is tudta miért nem vette rögtön észre, hogy mennyire szembeötlő a hasonlóság. Akkor a peronon nem nézte meg alaposan, de most pár nap után csak egy kérdés motoszkált a fejében. Talán az apám? Nem tudta igazán mit akar, de úgy érezte látnia kell még egyszer.
Taxival ment a pályaudvarra és vonatra szállt a lakcím kártyán szereplő város felé. Fél tízkor futott be a vonat a kisvárosi állomásra. Mike már fejből tudta a címet. Kis kérdezősködés után egy parkba ért középen játszótérrel, padokkal körbe kis kertes házakkal. Leült egy padra újságot olvasott és a házat figyelte. Régi kis ház volt rozoga kerítéssel. Meg látta apját, ahogy a ház előtt söprögetett. Felállt elindult felé, de meggondolta magát. Majd éjszaka visszajövök gondolta. Hajnali fél három volt mikor az erre a célra készült kis szerszámával bejutott a kertkapun. Nem jelentett neki gondot ennél bonyolultabb zárakat is könnyedén kinyitott. Az egyszerűen berendezett nappaliban lassan körbejárt. A komódnál megállt. Fekete gyászkeretben egy nő képét nézte. Anya. Gondolta és számára ismeretlen érzés futott át a testén. Néhány percig nézte aztán átment a konyhába és leült egy székre. Gondolataiba merült majd hirtelen elővette a pénztárcát és az iratok mellé pénzt rakott szinte mindet, ami nála volt. A konyhaasztalra tette és olyan észrevétlenül távozott, ahogy érkezett. Minden évben ugyan ezen a napon és mindig ugyanilyen észrevétlenül meglátogatta az apját. Pénzt rakott a pénztárcába és hazafelé a hajnali vonaton mindig kizsebelte a kalauzt.
One Reply to “A zsebtolvaj!”
I was more than happy to uncover this page. I want to to thank you for ones time for this particularly wonderful read!! I definitely appreciated every bit of it and I have you bookmarked to check out new stuff on your site.