Vett két napilapot meg egy hetit és mivel fizetéskor bele kellet néznie pénztárcájába még jobban megerősödőt benne a gondolat munkát kell találnia. Visszament a lakásába bement a nappaliba, ami egyben a hálószoba is volt leült az egyetlen fotelba a szoba sarkában és nagy lelkesedéssel vettette bele magát az álláshirdetések tengerébe. Néhány pillanat múlva mikor meglátta az első számára érthetetlen megnevezésű munkakör hirdetésébe a lelkesedés alábbhagyott. Mi az a Koordinátor, Manager vagy operator tette fel magának a kérdést, de lázas munkakeresésének utolsó megsemmisítő pillanata az volt, amikor belefutott az első teljesen angol nyelvű hirdetésbe. Ezzel végére is ért a két napilapnak, minden reménye a hetilapban volt, de nem nyitotta ki úgy érezte még egy kávét meg kell innia előtte ezzel ki is ment a konyhába. A reggeli csésze még az asztalon volt az teljesen megfelet neki megtöltötte kávéval és visszament a nappaliba. Megfogta az újságot, de mielőtt kinyitotta volna elmondott egy rövid imát, valami ilyesmit ma munkát kell találnom ámen. Nem lehet tudni, hogy a kávétól vagy az imától esetleg mindkettőtől, de az újság kinyitásakor furcsa gondolata támadt. Elválalom az első munkát, ami érthető magyar nyelven van meghirdetve. Ettől a hatalmas ötlettöl újra fellángolt lelkesedésének halovány parazsa és nagy lendülettel olvasni kezdett. Nem is telet sok időbe már is talált egy teljesen érthető hirdetést építkezésre hegesztőt keresnek azonnali kezdéssel. Az építkezést teljesen értette már magát a szót, és a hegesztésről is hallott már igaz csinálni még nem csinálta, de úgy volt vele majd belejön. Felhívta a megadott telefonszámot, mivel vonal másik végén lévő építésvezető nem ismerte K. Józsefet igy hát felvette mint hegesztőt. Holnap reggel hat órakor kezdheti is a munkát a Pajzs utca 15-17- ben. Reggel pontosan meg is érkezett illedelmesen bemutatkozott kicsit viccelődöt mindenkibe jó benyomást tett. A műszakvezető elmondta a napi feladatot, aminek volt olyan része, amit értett is és ennek nagyon örült. Szerszámok a földszinti raktárban a munka a második emeleten eddig rendben. Bement a raktárba szétnézett, de már nem volt annyira magabiztos fogott egy ládát, amiben volt két izé meg még három valami szerencséjére pont a hegesztő ládáját fogta meg persze ő ezt nem tudta. Felért a második emeletre ahol még nem voltak ablakok sem. Tetszett neki az ablaktalan szoba nagyobb is volt, mint az övé és befujt a kora tavaszi szellő. Egész messzire el lehet látni elmerengett álmaiban már messze járt mikor egy hang visszarántotta a valóságba. -Miért nem kezdte még el a munkát kérdezte az üzemvezető. K. József zavart vigyorral felemelt egy valami meg egy izét és elkezdett csinálni valamit, amiből egyértelművé vált, hogy nem ért a hegesztéshez. Az építés vezető kicsit idegesen rá is kérdezett. – Maga hegesztett valaha? .-Nem, de gondoltam itt majd megtanulom. Ez nem normális gondolta az építésvezető ,de hangosan csak annyit mondott -Ezt nem lehet csak úgy megtanulni ez komoly szakma. Mihez kezdjek most magával? A munka határidős be kell fejezni morog a vezető miközben fel alá járkál. Nem tudni, hogy a kávétól vagy az imától, de hatalmas ötlete támad K. Józsefnek. Idétlen mosollyal kérdezi. Elnézést mi a dolga az építés vezetőnek? A teljesen értelmetlen kérdés olyan váratlanul érte a mestert hogy automatikusan válaszolt. -Körbe megy az építési területen és ellenőrzi a munkafolyamatokat fogta rövidre gépies válaszát. -Hegeszteni tud kérdezte K. Természetesen válaszolta büszkén. K. József fejében már forrt a hatalmas ötlet vize. Teljes magabiztossággal kimondta cseréljünk, maga hegeszt, én pedig körbe megyek, mert menni azt nagyon tudok. Ettől a másodperctől az építésvezető teljesen biztos volt benne, hogy ez az ember teljesen hülye. Gondolataiban a már csak a határidő lebegett. A körülötte lévő világból szinte semmit nem érzékelt egy szó nélkül megfogta a heggesztő pákát fejére tette a pajzsot hegeszteni kezdett. K. úr ezt úgy értelmezte a csere mind két fél számára elfogadásra került, még ha ezt sem szóban sem írásban senki meg nem erősítette. Azonnal szerette volna meg kezdeni új munkáját ezért meg, mert nagyon zavarta a szikrázás és a zaj kiment a heiséből. Elindult le a lépcsőn és felelőssége teljes tudatában elkezdte munkáját a menést. Csak körbe kell menni és ennyi. Szépen haladt emeletről emeletre lakásról lakásra mindenhol megállt kicsit nézelődőt mindent rendben talált. Körbe járta kívül is a területet sétálgatott néha elrúgott egy kavicsot. Észre sem vette, hogy kisétált a kapun gondolataiba merült mendegélt a napsütésben. Nem tudni mennyi idő telt el mire felfogta merre jár. Szétnézet meglátott egy újságost oda ballagott és vett egy újságot fizetés közben csak annyit mondott munkát kell találnom.

Tehát nem látott más kiutat csak lefelé, de nem a lifttel, hanem a jó öreg gravitációval. Lentről egyre többen nézték és találgatták vajon leugrik-e. Volt aki azt szerette volna, hogy meggondolja magát, de voltak olyanok, akik szinte sürgették ugrását. Ugyanis menniük kellett dolgozni, vagy vinni kellet a gyereket az iskolába. Áront nem érdekelte a lent álldogálok baja, volt neki így is elég. Messziről szirénázást hallott. Jött is minden színű segítség: piros, sárga, kék. Néhány rendőr felment a tetőre, és próbálták jobb belátásra bírni, de hasztalan. Ő jenlegi lelkiállapotában csak egy kiutat látott az elmúlást. Befészkelte fejébe magát az a makacs gondolat, hogy helyzete teljesen reménytelen. Ez az érzés meg is maradt benne, egészen az ugrás pillanatáig. Mert ha esetleg valaki mást várt volna azzal közlöm, sajnos leugrott.

Azonban már az ugrás első másodpercében tisztulni kezdtek zavaros gondolatai. Lentről nézve az egész produkció csak egy pillanatig tartott, ellenben az ugrónak végtelennek tűnt. Így volt ideje végiggondolni rövidke életét. Ezt az érzést csak az ismeri, aki már ugrott a biztos halálba. Eszébe jutottak szülei, akik mindig szerették és támogatták, talán ha beszélt volna velük a problémáiról adta volna néhány jótanácsot, mint annyiszor gyermekkorában. El is megyek hozzájuk délután – gondolta, biztos van sütemény is, mert az mindig szokott lenni. Jaj! – jutott eszébe.. Nem is lesz délután, legalább is neki.. Aztán testvérére gondolt, aki idősebb lévén mindig megvédte, és segítette anyagilag ha rá volt szorulva. Tőle tanácsot kérhetett volna, de már késő. Annyi mindent másképp látott és még csak a hatodiknál járt. A hatodik emelet – igen itt lakik az a lány, aki mindig mosolyog rá, ha találkoznak az utcán vagy a lépcsőházban. Már rég összejöhettek volna, ha ő nem mindig olyan után fut, aki nem szereti igazán. Feleségül vehetné és lennének gyerekeik, de szép is lenne! A negyedik emeletnél éppen fejjel lefele volt, mikor eszébe jutott egy könyv ötlete, amit megírhatott volna. A másodiknál már nem akart meghalni. Tele volt tervekkel, és csak a jövőn jár az esze, pedig már csak egy emelet választotta el a végtől.

Utoljára képzeletben, egy nagy asztalnál ült, körülötte gyermekei, unokái, felesége ünnepeltek valamit, de már nem tudta meg mit, mert becsapódott. Néhány pillanat múlva kinyitotta szemeit, és értetlenül nézett szét. Legnagyobb meglepetésére egy óriási fekete ponyva közepén feküdt, és élt. Hordágyra fektették, és miközben a mentő felé tolták, hatalmas mosollyal az arcán csak annyit mondott. Köszönöm jól vagyok!

M. Henrik hatvanas éveiben járó nyugdíjas, úriszabó szép koranyári napra ébredt. Reggeli kávéját szerette volna csendes magányában elfogyasztani de erre semmi esélye sem volt. Ugyanis negyvenkét éve házasságban élt. Felesége már az első korty közben orra alá dugott egy cikornyás betűkkel irt bevásárló listát és rikácsoló hangján csak annyit mondott: – Indulhatsz az Aldiba! Ezeket mielőbb vedd meg különben nem lesz ebéd! M. úr nem morgott az évek alatt megtanulta, hogy semmi értelme. Nyugodtan megitta kávéját, felöltözött, fogta a listát. – Majd jövök! – mondta és becsukta a bejárati ajtót.

A látszat ellenére szerették egymást, csak már nem adtak annyira a formaságokra. Negyvenkét éve házasok voltak. Negyvenkét éve költöztek fel a nagyvárosba a faluból ahol mindketten születtek. Negyvenkét éve minden gond ellenére boldog voltak.

Langyos szél fújt az arcába miközben M. úr kosarát betolta az Aldi önműködő ajtaján. Bevásárló listáját elővette és a kapkodás legkisebb jele nélkül kezdett hozzá házastársi kötelességéhez, ami az ő korában a bevásárlást jelentette. Szépen haladt, sorba követve a listát. Tej, tejföl, sajt, krumpli, paradicsom. Éppen a húsok közt keresgélt a hűtőben, amikor egy ismeretlen hang szólította meg:

-Henrik te vagy az? -kérdezte az elsőre ismeretlen úr.

-Henrik vagyok, de honnan tudta? -kérdezett vissza.

-Zsolt vagyok! A Manfréd Zsolt. Osztálytársak voltunk a szülőfalunkban, Hajdúkalásziban.

-Atyaég! Nem hiszem el. Meg sem ismerlek! Eltelt vagy ötven év. Te hogy ismertél fel? -hüledezett M. úr.

-A hatalmas anyajegyed az álladon, amiért mindig csúfoltunk. Amikor megláttam rögtön tudtam, hogy csak te lehetsz az!

-Hát kösz. -emlékezett vissza azokra a kellemetlen pillanatokra, de közben számtalan kellemes emlék is felderengett előtte.

Közösen folytatták a bevásárlást. Felidézték a régi szép és kevésbé szép momentumokat, amikre még fiatal korukból emlékeztek. A bevásárlás jóval tovább tartott a szokásosnál, de ezt egyikük sem bánta. Fizettek és a parkolóban legnagyobb bánatukra búcsúzniuk kellett. Nem tudták vajon találkoznak-e még ebben az életben. Zsolt hogy némiképp oldja a búcsúzás fájó pillanatait még annyit mondott:

-Azért milyen furcsa véletlen, hogy két FÖLDI találkozott az ALDI-ban!

TESCO

M. Henrik hatvanas éveiben járó nyugdíjas úriszabó szép kora nyári napra ébredt. Reggeli kávéját szerette volna csendes magányában elfogyasztani, de erre semmi esélye sem volt ugyan is negyvenkét éve házasságban élt. Felesége már az első korty közben orra alá dugott egy cikornyás betűkkel irt bevásárló listát és rikácsoló hangján csak annyit mondott. –Indulhatsz az TESCO-ba és ezeket mielőbb vedd meg különben nem lesz ebéd. M. úr nem morgott az évek alatt megtanulta, hogy semmi értelme. Nyugodttan megitta kávéját felöltözött fogta a listát –majd jövök mondta és becsukta a bejárati ajtót. A látszat ellenére szerették egymást csak már nem adtak annyira, a formaságokra. Negyvenkét éves házasok voltak. Negyvenkét éve költöztek fel a nagyvárosba a faluból ahol mindketten születtek. Negyvenkét éve minden gond ellenére boldog voltak.

Langyos szél fújt az arcába miközben M. úr kosarát betolta az TESCO önműködő ajtaján. Bevásárló listáját elővette és a kapkodás legkisebb jele nélkül kezdett hozzá házastársi kötelességéhez, ami az ő korában a bevásárlást jelentette. Szépen haladt sorba követve a listát. Tej, tejföl, sajt, krumpli paradicsom. Éppen a húsok közt keresgélt a hűtőben, amikor egy ismeretlen hang szólította meg.

-Henrik te vagy az? Kérdezte az elsőre ismeretlen úr.

-Henrik vagyok, de honnan tudta? Kérdezett vissza.

-Zsolt vagyok a Manfréd Zsolt, osztálytársak voltunk a szülőfalunkban, Hajdúkalásziban.

-Atya ég nem hiszem el. Meg sem ismerlek eltelt vagy ötven év. Te hogy ismertél fel. Hüledezett M. úr

– A hatalmas anyajegyed az álladon, amiért mindig csúfoltunk. Amikor megláttam rögtön tudtam, hogy csak te lehetsz az.

-Hát kösz. Emlékezett vissza azokra a kellemetlen pillanatokra, de közben számtalan kellemes emlék is felderengett előtte.

Közösen folytatták a bevásárlást és felidézték a régi szép és kevésbé szép momentumokat, amikre még emlékeztek fiatal korukból. A bevásárlás jóval tovább tartott a szokásosnál, de ezt egyikük sem bánta. Fizettek és a parkolóban legnagyobb bánatukra búcsúzniuk kellett. Nem tudták vajon találkoznak-e még ebben az életben. Zsolt, hogy némiképp oldja a búcsúzás fájó pillanatait még annyit mondott.

-Azért milyen furcsa lett volna, ha nem a TESCO-ban találkoztunk volna, hanem az ALDI-ban.

-Miért? Kérdezte Henrik.

-Mert akkor elmondhattuk volna, hogy két FÖLDI találkozott ALDI-ban

AUCHAN

M. Henrik hatvanas éveiben járó nyugdíjas úriszabó szép kora nyári napra ébredt. Reggeli kávéját szerette volna csendes magányában elfogyasztani, de erre semmi esélye sem volt ugyan is negyvenkét éve házasságban élt. Felesége már az első korty közben orra alá dugott egy cikornyás betűkkel irt bevásárló listát és rikácsoló hangján csak annyit mondott. –Indulhatsz az AUCHAN-ba és ezeket mielőbb vedd meg különben nem lesz ebéd. M. úr nem morgott az évek alatt megtanulta, hogy semmi értelme. Nyugodttan megitta kávéját felöltözött fogta a listát –majd jövök mondta és becsukta a bejárati ajtót. A látszat ellenére szerették egymást csak már nem adtak annyira, a formaságokra. Negyvenkét éves házasok voltak. Negyvenkét éve költöztek fel a nagyvárosba a faluból ahol mindketten születtek. Negyvenkét éve minden gond ellenére boldog voltak.

Langyos szél fujt az arcába miközben M. úr kosarát betolta az AUCHAN önműködő ajtaján. Bevásárló listáját elővette és a kapkodás legkisebb jele nélkül kezdett hozzá házastársi kötelességéhez, ami az ő korában a bevásárlást jelentette. Szépen haladt sorba követve a listát. Tej, tejföl, sajt, krumpli paradicsom. Éppen a húsok közt keresgélt a hűtőben, amikor egy ismeretlen hangot hallott. Hátrafordult, de nem neki szóltak. A lapockát is betette a kosarába fizetett és hazament

Azért mondom, hogy egykor mert már öt éve az üzletben élt. Senki nem vette meg. Na nem azért mert nem tetszett egyik csökkent látóképességű vásárlónak sem. Egyszerűen ő nem akarta, hogy megvegyék és elkeljen mennie innen. Hiszen itt voltak a barátai körülötte és csinos női változatai a szemközti falon. Boldog volt itt. Semmiképen nem akart egy idegen helyre kerülni ahol nem ismer senkit. Igy hát nyitás ellőtt néhány perccel mindig behúzódott a sarokba, hogy ne legyen annyira szem előtt. Ez a módszer álltalában működött is, de arra az esetre ha valaki mégis felpróbálna és komolyan fontolgatná megvételét számtalan elbizonytalanító módszert kidolgozott. A mai nap is minden simán ment, amíg 14 óra 32 perckor be nem lépett az üzletbe Bereznay Menyhért könyvvizsgáló. Az 50-es éveiben járó elegáns úr már  rutinos szemüveg vásárlónak számított. Munkájából adódóan gyakran használta szemét, sőt szinte eme szerve nélkülözhetetlen volt a munka elvégzéséhez. Ezért látószervének megterhelő munkáját rendszeresen szebbnél szebb szemüvegekkel könnyitette meg. Volt neki szemüvege olvasáshoz, számítógéphez, tévézéshez, vezetéshez, napozáshoz. Külön szemüveget használt hétköznap és ünnepnap és természetesen minden szemüvegből volt pót szemüvege és a pótnak is volt pótja. Tehát nem ma kezdte.

Ezen a szép reggelen is azzal a feltett szándékkal érkezett, hogy meglepi magát és szemét is egy új szemüveggel. Már majdnem egy órája nézelődött több eladó is megszólította, de ő mindig udvariasan közölte nincs szüksége segítségre. Amikor észrevette a sarokban meghúzódó fekete szarukeretes ritkaságot. A szakértő szem rögtön látta, hogy ő más mint a többi. Kézbe vette, forgatta, nézegette. Az okuláré érezte, hogy baj van hiszen ritkán veszi valaki észre és még ritkábban veszi kézbe. Rögtön meg is kezdte az erre a célra kidolgozott taktikáját. jobb szárát ellazította hogy felemásnak tűnjön két oldala és megszólította a gyanútlan ügyfelet. Az Ön feje túl ovális! Nem fogok jól állni önnek! – mondta. Bereznay úr ezen nem lepődött meg ő is gyakran beszélgetett otthoni gyűjteményével, de most nem szólt semmit csak csendben tovább tanulmányozta. Egyre jobban tetszett neki. A kukker újra megszólalt: Látja! Az egyik száram is görbe. Ferdén fogok állni és a csavarjaim is kilazultak. Ki is mentem a divatból. Vannak nálam sokkal jobbak. – mondta és csak mondta. A könyvvizsgáló nem értette miért szapulja magát egy ilyen remekmű, de amikor végre a sokat tapasztalt vásárló lassan az orrára helyezte és belenézett azonnal átlátott rajta.