Variációk Egy Témára

Aldi

M. Henrik hatvanas éveiben járó nyugdíjas, úriszabó szép koranyári napra ébredt. Reggeli kávéját szerette volna csendes magányában elfogyasztani de erre semmi esélye sem volt. Ugyanis negyvenkét éve házasságban élt. Felesége már az első korty közben orra alá dugott egy cikornyás betűkkel irt bevásárló listát és rikácsoló hangján csak annyit mondott: – Indulhatsz az Aldiba! Ezeket mielőbb vedd meg különben nem lesz ebéd! M. úr nem morgott az évek alatt megtanulta, hogy semmi értelme. Nyugodtan megitta kávéját, felöltözött, fogta a listát. – Majd jövök! – mondta és becsukta a bejárati ajtót.

A látszat ellenére szerették egymást, csak már nem adtak annyira a formaságokra. Negyvenkét éve házasok voltak. Negyvenkét éve költöztek fel a nagyvárosba a faluból ahol mindketten születtek. Negyvenkét éve minden gond ellenére boldog voltak.

Langyos szél fújt az arcába miközben M. úr kosarát betolta az Aldi önműködő ajtaján. Bevásárló listáját elővette és a kapkodás legkisebb jele nélkül kezdett hozzá házastársi kötelességéhez, ami az ő korában a bevásárlást jelentette. Szépen haladt, sorba követve a listát. Tej, tejföl, sajt, krumpli, paradicsom. Éppen a húsok közt keresgélt a hűtőben, amikor egy ismeretlen hang szólította meg:

-Henrik te vagy az? -kérdezte az elsőre ismeretlen úr.

-Henrik vagyok, de honnan tudta? -kérdezett vissza.

-Zsolt vagyok! A Manfréd Zsolt. Osztálytársak voltunk a szülőfalunkban, Hajdúkalásziban.

-Atyaég! Nem hiszem el. Meg sem ismerlek! Eltelt vagy ötven év. Te hogy ismertél fel? -hüledezett M. úr.

-A hatalmas anyajegyed az álladon, amiért mindig csúfoltunk. Amikor megláttam rögtön tudtam, hogy csak te lehetsz az!

-Hát kösz. -emlékezett vissza azokra a kellemetlen pillanatokra, de közben számtalan kellemes emlék is felderengett előtte.

Közösen folytatták a bevásárlást. Felidézték a régi szép és kevésbé szép momentumokat, amikre még fiatal korukból emlékeztek. A bevásárlás jóval tovább tartott a szokásosnál, de ezt egyikük sem bánta. Fizettek és a parkolóban legnagyobb bánatukra búcsúzniuk kellett. Nem tudták vajon találkoznak-e még ebben az életben. Zsolt hogy némiképp oldja a búcsúzás fájó pillanatait még annyit mondott:

-Azért milyen furcsa véletlen, hogy két FÖLDI találkozott az ALDI-ban!

TESCO

M. Henrik hatvanas éveiben járó nyugdíjas úriszabó szép kora nyári napra ébredt. Reggeli kávéját szerette volna csendes magányában elfogyasztani, de erre semmi esélye sem volt ugyan is negyvenkét éve házasságban élt. Felesége már az első korty közben orra alá dugott egy cikornyás betűkkel irt bevásárló listát és rikácsoló hangján csak annyit mondott. –Indulhatsz az TESCO-ba és ezeket mielőbb vedd meg különben nem lesz ebéd. M. úr nem morgott az évek alatt megtanulta, hogy semmi értelme. Nyugodttan megitta kávéját felöltözött fogta a listát –majd jövök mondta és becsukta a bejárati ajtót. A látszat ellenére szerették egymást csak már nem adtak annyira, a formaságokra. Negyvenkét éves házasok voltak. Negyvenkét éve költöztek fel a nagyvárosba a faluból ahol mindketten születtek. Negyvenkét éve minden gond ellenére boldog voltak.

Langyos szél fújt az arcába miközben M. úr kosarát betolta az TESCO önműködő ajtaján. Bevásárló listáját elővette és a kapkodás legkisebb jele nélkül kezdett hozzá házastársi kötelességéhez, ami az ő korában a bevásárlást jelentette. Szépen haladt sorba követve a listát. Tej, tejföl, sajt, krumpli paradicsom. Éppen a húsok közt keresgélt a hűtőben, amikor egy ismeretlen hang szólította meg.

-Henrik te vagy az? Kérdezte az elsőre ismeretlen úr.

-Henrik vagyok, de honnan tudta? Kérdezett vissza.

-Zsolt vagyok a Manfréd Zsolt, osztálytársak voltunk a szülőfalunkban, Hajdúkalásziban.

-Atya ég nem hiszem el. Meg sem ismerlek eltelt vagy ötven év. Te hogy ismertél fel. Hüledezett M. úr

– A hatalmas anyajegyed az álladon, amiért mindig csúfoltunk. Amikor megláttam rögtön tudtam, hogy csak te lehetsz az.

-Hát kösz. Emlékezett vissza azokra a kellemetlen pillanatokra, de közben számtalan kellemes emlék is felderengett előtte.

Közösen folytatták a bevásárlást és felidézték a régi szép és kevésbé szép momentumokat, amikre még emlékeztek fiatal korukból. A bevásárlás jóval tovább tartott a szokásosnál, de ezt egyikük sem bánta. Fizettek és a parkolóban legnagyobb bánatukra búcsúzniuk kellett. Nem tudták vajon találkoznak-e még ebben az életben. Zsolt, hogy némiképp oldja a búcsúzás fájó pillanatait még annyit mondott.

-Azért milyen furcsa lett volna, ha nem a TESCO-ban találkoztunk volna, hanem az ALDI-ban.

-Miért? Kérdezte Henrik.

-Mert akkor elmondhattuk volna, hogy két FÖLDI találkozott ALDI-ban

AUCHAN

M. Henrik hatvanas éveiben járó nyugdíjas úriszabó szép kora nyári napra ébredt. Reggeli kávéját szerette volna csendes magányában elfogyasztani, de erre semmi esélye sem volt ugyan is negyvenkét éve házasságban élt. Felesége már az első korty közben orra alá dugott egy cikornyás betűkkel irt bevásárló listát és rikácsoló hangján csak annyit mondott. –Indulhatsz az AUCHAN-ba és ezeket mielőbb vedd meg különben nem lesz ebéd. M. úr nem morgott az évek alatt megtanulta, hogy semmi értelme. Nyugodttan megitta kávéját felöltözött fogta a listát –majd jövök mondta és becsukta a bejárati ajtót. A látszat ellenére szerették egymást csak már nem adtak annyira, a formaságokra. Negyvenkét éves házasok voltak. Negyvenkét éve költöztek fel a nagyvárosba a faluból ahol mindketten születtek. Negyvenkét éve minden gond ellenére boldog voltak.

Langyos szél fujt az arcába miközben M. úr kosarát betolta az AUCHAN önműködő ajtaján. Bevásárló listáját elővette és a kapkodás legkisebb jele nélkül kezdett hozzá házastársi kötelességéhez, ami az ő korában a bevásárlást jelentette. Szépen haladt sorba követve a listát. Tej, tejföl, sajt, krumpli paradicsom. Éppen a húsok közt keresgélt a hűtőben, amikor egy ismeretlen hangot hallott. Hátrafordult, de nem neki szóltak. A lapockát is betette a kosarába fizetett és hazament